„Amikor olvastam a Peridot-ivókúráról, örömmel láttam, hogy segíthet nekem. Közel 35 éve székrekedéssel küszködtem. Másnap reggel kényelmesen megittam egy liter felmelegített ásványvizet. Meglepődtem, hogy két órán belül három alkalommal is volt székletem. Sőt megijedtem. Ezt megelőzően két-három nap is eltelt, míg székletem lett. Felhívtam a forgalmazót, aki megnyugtatott, hogy ez nem hasmenés, hanem a szervezetem megszabadult a felgyülemlett béltartalomtól.”
F. Kata, Budapest
„Néhány éve meglehetősen fáradékonynak, aluszékonynak és energiavesztettnek éreztem magam. Lyme-kór és folyamatos stressz következménye volt, hogy az enzimháztartásom felborult. A véralvadás megakadályozására enzimet is kell szednem. Tíz napja iszom a Peridot vizet. Azóta nem kellett napközben lefeküdnöm, mert nem voltam álmos. Régebben nem tudtam éjszakázni, mert ha egy éjszakát kihagytam, egy hétig szenvedtem utána a kialvatlanságtól. Most pedig a befőzések és egyéb dolgok miatt sokat kellett éjszakáznom. Mégis reggel úgy ébredek, hogy kialudtam magam. Milyen régen volt már ilyen élményben részem! Jó, hogy Isten ilyen vizet is teremtett.”
L.-N. Irma, Sopron
„Nekem a Peridot víz életmentőnek bizonyult. Amikor először elhozták nekem, egy-két hetenként volt székletem. Ez már olyan súlyos problémát okozott, hogy a bőröm teljesen tele volt sebekkel, kiütésekkel, semmilyen gyógyszer nem segített. Ahogy elkezdtem fogyasztani a vizet, másnap délutánra lett tőle székletem. Azóta mindennap van széklet. A bőröm elkezdett tisztulni, a sebek kezdenek meggyógyulni. Nekem a Peridot az életet jelenti.”
P. Jánosné, Budatétény
„Édesanyám 88 éves, és az egyik veséje már nem működik. A másik veséje túl van terhelve, még vízhajtót is kell szednie. Abban az egészségügyi központban, ahol dolgozom, forgalmazzuk a Peridot ásványvizet. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha az édesanyámnak is segítene ez a víz. Úgy is lett, miután elkezdte fogyasztani a vizet, megnőtt a kiválasztott vizelet mennyisége, és kitisztult a színe. Nagyon jó hatással van a vese működésére.”
R.-né T. Mária, Sonoterápia Centrum, Budapest
„A férjem daganatos betegség miatt kemoterápiás kezelést kap. A kemo után borzalmasan rosszul érzi magát, szédül, hányingere van, és azt érzi, hogy a feje mintha szét akarna robbanni, belülről feszíti a fájdalom. Egy palack Peridot ásványvizet elfogyaszt, és egy óra múlva minden szörnyű mellékhatás elmúlik. Neki létkérdés, hogy legyen otthon mindig elegendő Peridot ásványvíz. Pozitív mellékhatása, hogy a cukorszintje is beállt a normális értékre. És mindez csak egy ásványvíztől! Nagyon köszönöm!”
F.-né Brigitta, Budapest
„Bejött az üzletembe a forgalmazó, és elmondta a Peridot ásványvíz összes jó hatását. Én azonban nem hittem el mindezt. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a vizet, és ha a fele igaz annak, amit mondott, akkor árusítani fogom a boltban. Megvásároltam egyhavi adagot, és elfogyasztottam. Amikor három hét múlva ismét bejött a forgalmazó az üzletembe, akkor mondtam el neki a tapasztalatomat. Gyógynövényszaküzletben dolgozom, és tudatosan figyelek az életmódomra. Egészségesen táplálkozom és élek. Mivel sok a munkám, ezért a nap végére mindig elfáradok. A Peridot fogyasztását követően meglepődve tapasztaltam, hogy megszűnt a fáradékonyságom, jobban aludtam, kipihentebben kezdtem a napot, jótékony mellékhatásként egy kicsit fogytam is. Azóta nemcsak iszom, hanem forgalmazom is a vizet.”
Gyógynövénybolt, Sopron
„Tisztelt Uram! Szeretném Önnel is közölni, hogy milyen pozitív hatást tapasztaltam a Peridot fogyasztását követően. Kissé gyomorfájós vagyok, és sok a gyomorsavam. Néhány nappal ezelőtt nagyon megfájdult a gyomrom, és görcsölt is. Mivel már olvastam az ivókúráról, annak megfelelően elkezdtem inni. Fél órán belül volt székletem, és megszűnt a gyomorfájásom. Azóta is iszom, és ajánlom az ismerőseimnek. Örülök, hogy forgalmazhatom a Peridotot, és személyesen is megtapasztaltam a jó hatását.”
T. Endre, Soltvadkert
„Egy bioboltos ismerősöm ajánlotta a Peridot ásványvizet. Elkezdtem fogyasztani napi egy palackkal. A vércukorszintem 9-10 mmol/liter volt, majd két hónap rendszeres Peridot-fogyasztást követően a vércukorszintem 6 mmol/literre csökkent. Csodálatos ez az ásványvíz!”
V. Erzsébet, Szentes
„Kb. húsz éve forgalmazom a Ceragem ágyakat Szlovákiában, és pontosan tudom, hogy a derék- és a hátfájás egyik legfőbb oka, hogy nem iszunk elegendő vizet. Tisztában vagyok azzal, hogy többet eszünk, mint iszunk. Nekem magas volt a vérnyomásom, és úgy gondoltam, kipróbálom a Peridot ásványvizet. Fokozatosan növeltem a napi elfogyasztott mennyiséget, és két palackkal fogyasztottam el belőle. Kezdetben tovább emelkedett a vérnyomásom, majd egyenletesen elkezdett csökkenni, és beállt egy normális szintre. Ezzel együtt egy kicsit fogytam is.”
H. Péter, Szlovákia, Hlohovec
„Amikor először hallottam a Peridotról, megvásároltam belőle egyhavi adagot. A családban többen is fogyasztottuk. Az anyósomnak a cukorbetegsége miatt már nagyon megromlott a látása. A televízióban az alakokat csak elmosódva látta. A Peridot fogyasztását követően elkezdett javulni a látása, és hamarosan felismerte a tévében látott alakokat is. Ez nagy meglepetés volt számára. Napi egy palackkal fogyasztott a vízből.”
N. Mária, Dabas
„Kedves János! Nem vagyunk egyformák. Kinek az a baja, hogy iszik, másoknak meg az okoz gondot, hogy nem iszik. Én az utóbbiakhoz tartozom, vagyis csak tartoztam. Pontosan tudtam már elég régóta, hogy nagyon kevés az a vízmennyiség, amit naponta képes vagyok meginni. Próbálkoztam mindenféle trükkel, de mint minden, ami kényszer, hosszú távon egyik sem működött. Aztán Ön megismertetett a Peridot vízzel, ami finom, selymes ízű és itatja magát. Semmi kényszer, csak a jóleső érzés. Most már én is képes vagyok az elvárható napi vízmennyiséget meginni. Szép fokozatosan emelem a napi vízadagomat. A cél a napi egyflakonnyi mennyiség. Ez ma már egyáltalán nem tűnik teljesíthetetlennek. Régebben állandóan éhes voltam. Ez a napi vízadagom emelésével egy csapásra eltűnt. Valószínűleg nem is éhséget jelzett a szervezetem. A napi rendes étkezéseim között már nem eszegetek. Ez persze több okból is nagyon hasznos. Mivel nem terhelem a szervezetem örökös emésztéssel, lényegesen több energiám van. Így visszatekintve persze olyan egyszerű és érthető minden, de nagyon nehéz a régi rossz beidegződéseken változtatni. Segítséggel persze minden könnyebb. Nekem nagy segítséget jelentett a Peridot ásványvíz, és az ön által tartott ismertető a vízről. Hálásan köszönöm a segítséget! További munkájához jó egészséget és minden jót kívánok!”
Gy. Mária vegyészmérnök, Budapest
“Közel 8 évig ülve aludtam, ma ismét fekve alszom.
A Peridothoz kapcsolódó történetemben vissza ugrok 2 évet. Napjaim szinte elviselhetetlenek voltak az állandó hányinger és az éjszakai fuldoklásaim miatt, amit a refluxom okozott. Ekkor már majdnem 8 éve ülve aludtam, hiszen ha lefeküdtem , fél órán belül az orromon és számon jött fel a sav…
Tisztelettel: K. Csabáné, Regöly