Hogyan segít a tiszta víz fejfájás esetén?
Különféle típusú fejfájásokat ismerünk, ebből következik, hogy a kialakulásuk oka is különböző lehet.
Okozhatja kimerültség vagy egyéb stresszes életkörülmény. Allergiák, kémiai toxinok szintén okozhatnak fejfájásokat. Nagyon sok esetben a fejfájás hátterében az áll, hogy nem iszunk elegendő vizet. A migrénes fejfájásokat az artériák összehúzódása, majd hosszabb ideig tartó tágulása idézi elő. Illetve az agyi vérpangás, ami miatt nem tud jól keringeni a vér – ezért segít a forró lábfürdő, vagy a meleg és hideg zuhany váltogatása is. Ugyanis az erek tágulása, és összehúzódása egyaránt zavarja a szövetek megfelelő oxigénellátottságát, és fájdalmat okoz. A migrénes fejfájást többnyire ételallergia (például tejtermékek, gluténtartalmú gabonák, csokoládé) vagy vegyi eredetű méreg váltja ki.
A feszültségből eredő fejfájás a pszichoszomatikus betegségek egyik klasszikus példája. A fejfájások több mint kétharmada ebből adódik. Túlmunka, érzelmi viharok, a szeretetkapcsolatok hiánya, önbecsüléshiány, bűntudat és bizonytalanság okozzák a feszültségből eredő fejfájást. A fejfájást a fej, a nyak és a hát felső izmainak összehúzódása idézi elő. Ebben az esetben a fej- és nyakmasszázs, továbbá egy kis nyaktorna sokat segíthet. Szükséges csökkenteni a stresszt kiváltó tényezőket is. Agydaganat és vérömleny is okozhat fejfájást, de ez az esetek 0,1%-át teszi ki csupán.
Nagyon sokszor azért fáj a fejünk, mert elfelejtettünk elegendő mennyiségű vizet inni, és ez dehidrációt okoz. Ilyenkor igyunk meg félóránként vagy óránként egy-egy pohár vizet, és jobban fogjuk érezni magunkat. A migrénes fejfájás néha percekig, máskor napokig is eltart, és émelygés, hányás kíséri.
A migrénes fejfájások kialakulásában nagy szerepe van a dehidrációnak. Ezért a legokosabb, amit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt, és növeljük a vízbevitelt. A migrénes fejfájást is enyhíti vagy megszünteti a bőséges vízfogyasztás. Ebben az estben is igyunk meg félóránként vagy óránként egy-egy pohár megfelelően lehűtött vagy jegelt vizet, hogy jobban érezzük magunkat.
A hideg víz hűti az agyat és a testet is. A migrénes fejfájást a perifériás érrendszer többlettágulata okozza, ezért az érösszehúzódás előidézéséhez helyezzünk jégzsákot a fejre. Ha mindkét kezünket jéghideg vízbe tesszük 3-5 percre, ez még eredményesebben váltja ki az érszűkítő reflex működését a fejbőrben. Ez jobb módszer a fejfájástól való szabadulásra, mint a gyógyszerszedés. És mellékhatás nélküli.
Természetesen ki kell nyomozni, melyik étel okozza az allergiát, és azt el kell hagynunk az étrendünkből.
Ügyeljünk a helyes testtartásra ülés és állás közben. Ezzel elkerülhetjük a hát- és nyakizmaink begörcsölését, és az ezzel járó fájdalmat.
A következő tornagyakorlat segít megszabadulni a feszültségeredetű fejfájástól, illetve meggátolhatja a kialakulását:
Fejfájást enyhítő tornagyakorlat
A gyakorlat segít megszabadulni a feszültségeredetű fejfájástól:
„1. Üljünk egyenesen egy erős, masszív, kemény széken úgy, hogy térdeink és lábaink 15-20 cm-re legyenek egymástól. Vállainkat tartsuk derékszögben, és ne mozgassuk őket, miközben a gyakorlatot végezzük!
2. Fogjuk meg a jobb kezünkkel szelíden az állunkat és fordítsuk el a fejünket jobbra, ameddig kényelmesen hagyja magát elfordítani. Az állunk kerüljön közel a jobb vállunkhoz, hacsak nem korlátozott a nyak mozgása. A vállainkat tartsuk egyenesen!
3. Most anélkül, hogy a vállunkat megmozdítanánk, tegyük a bal kezünket a fejünk tetejére, és nyomjuk lefelé szelíden a fej oldalra hajlításával az ölünk irányába. Csak olyan erővel húzzuk lefelé, hogy érezzük a bal oldali nyakizmok nyúlását. Tartsuk ki ezt a testhelyzetet 10 mp-ig. (Elég hosszú időnek fog tűnni.)
4. Ismételjük meg ezt a gyakorlatot úgy, hogy a fejet balra fordítjuk, és szelíden vezetjük a bal kezünkkel az állunkat. Miközben a vállunkat egyenesen tartjuk, jobb kezünket tegyük a fejünk tetejére! (A testközelben lévő jobb könyök nézzen lefelé.) Húzzuk lefelé a fejünket az ölünk irányába, amíg nem érezzük, hogy nyúlnak a jobb oldali nyakizmok. Tartsuk ki 10 mp-ig.
5. Ismételjük meg mindkét irányban még kétszer.
6. Ezt a kezelést kétóránként meg kellene ismételni, amíg a fejfájás el nem múlik.
7. Amikor teljesen elmúlt a fejfájás, napi egy kezelés már segít, hogy a fejfájás ne térjen vissza. Később ez is tovább csökkenhet heti egy-két alkalomra.” (Vernon W. Foster: Új kezdet)
Idézünk egy levelet a vízivás gyógyító hatásával kapcsolatban:
„Kedves dr. Batmanghelidj! Sok éven keresztül szenvedtem a fejfájásoktól. Beszéltem orvosokkal, neurológusokkal, kiropraktikusokkal (hátgerincmasszázzsal gyógyítók – a fordító megjegyzése) és dollárok százait költöttem CT- és röntgenvizsgálatokra, minden eredmény nélkül. Akkor csak Istenbe vetett hitem őrzött meg a haláltól, amint a fájdalom miatt napokon keresztül csak feküdtem az ágyamban. Semmilyen gyógyszer nem tudta megszüntetni a fájdalmamat, úgy tűnt, teljesen a saját útját járja, és egyszer csak megszűnt. Nem sikerült összefüggést találnom az étrendem és a fejfájások között, és egyedül az a különlegessége maradt meg az idők során, hogy mindig étkezés után pár órával kezdődött. Azután egyik nap egy barátom azt mondta, szerinte a fejfájásom oka az, hogy nem iszom elég vizet. Rövid ideig azt képzeltem, valóban nem iszom sok vizet, arra gondoltam, hogy a gyógyteáim a gyümölcslevekkel együtt és a sok gyümölcs bőségesen ellát folyadékkal.
Éppen három héttel később átlapoztam egy egészségmagazint, amikor megláttam A tested vízért kiált! című könyv hirdetését. Megrendeltem a könyvet. Amikor megérkezett, figyelmesen elolvastam, és újból elolvastam, hogy megtanuljam a víz új fogalmát, és ahogy ivási szokásaim hibáit egyre inkább felismertem, gyorsan kijavítottam őket. Valóban meg tudja érteni bárki tapasztalatok nélkül is, milyen egy fájdalmas napokkal töltött életet egy fájdalommentes, csodálatos napokból álló életre cserélni, amikor azt tehetem, amit akarok, és nem dönt az ágyba a fájdalom. Milyen áldás ez, Istennek folyamatosan hálát adok érte! Hónapokig tartott, amíg megfelelően hidratáltam a testemet, de most a fejfájás csak hébe-hóba látogat meg, ellentétben a régi gyakorisággal. Köszönöm Istennek, hogy lépésről lépésre elvezetett a csodálatos igazsághoz. Ő korábban is próbált vezetni engem, de túl vak voltam hozzá. Köszönöm Önnek, doktor úr, a nagyszerű munkáját és kitartását, hogy elhozta az embereknek ezt az igazságot.
Esti iskolákban adtam elő a felnőtteknek a »jobb ételek és asztali szokások«-at, és gyorsan bevettem a tervembe a test vízszükségletéről szóló tájékoztatást is. Sok embernek tudtam ezzel segíteni a jobb egészség elérésében, és a kevesebb szenvedéssel járó életvitelben. Egy barátom mesélte, hogy pár napos gyomor- és fekélykezelésre kórházba megy. Könyörögtem neki, hogy inkább végezze el az Ön által ajánlott vízkúrát. Meglehetősen vonakodva tette, utána pedig nagyon csodálkozott és hálálkodott, hogy megtalálta az enyhülést a fájdalmaira, gyógyszer nélkül is meggyógyult a fekélye. Hadd fejezzem ki újra a hálámat, és hadd imádkozzam, hogy az Úr áldja és vezesse Önt és a segítőit az emberiség jobb egészségéért. Szívélyes üdvözlettel, Mavis Butler.”
(Fereydoon Batmanghelidj: A tested vízért kiált!)